SZÜV ASE I. - ESMTK I. 11-5
Küzdelmes és sportszerű mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk. Ellenfelünk most erős (Bercsényivel papíron még erősebbek lehettek volna) összeállításban látogatott el hozzánk, szemben az őszi tartalékosságukkal. Nem volt szerencséjük: tegnap csapatunkból hárman is jól játszottunk és Miklós is "küzdött, mint Dugovics Tífusz" .Andris (5) - 4 győzelmét magabiztosan hozta, bár tőle láttunk már szebb játékot , de hát most nem a Római volt az ellenfél.
Zoli (4) - 2 győzelmét gyorsan elérte, végig lelkesen és jól játszott, csak elfáradt a végére. Lábmunkája tegnap este dicséretes volt.
Miklós (3) - 1 győzelme és további 2 döntő szettje (ha jól emlékszem) is bravúrosnak számít, tekintve, hogy hajnali 3 óta fent volt , buszt vezetett, és azt is figyelembe véve, ahogyan az első 4 szettjét simán elvesztette.Bár a játéka előbbiekből adódóan (és saját bevallása szerint is) gyengécske volt, példamutatóan küzdött, amely példát leginkább nekem kellene felhasználni...csak félek tőle, hogy én ilyen helyzetben ez után is inkább a senkihez sem szólós, a parketta alá fejét bedugó strucc leszek... :-)
Tomi (5) - Nekem is jól ment (4 győzelem), a szokásos kezdeti nehézségek ellenére is. Az Állami Nyomda elleni meccs után ez is az önbizalom visszaszerzés újabb lépcsőfoka volt ... Negatívum: a végén Sághi ellen már kezdtem nagyképűsködni, és feljött 9-9-re de szerencsére két szerényebb ponttal az a meccs is megvolt.