Pénteken jó asztalon, de zsúfolt teremben, küzdelmes meccseken 10-6-ra kikaptunk A Budai XI SE VI.-Dunaholdingtól sajnos.

Sági Csabával a papírformának megfelelően egyikünk sem bírt, de a többiek nem tűntek a meccse előtt túl nehéz feladatnak.

Zoli: 1 győzelem. Magához képest, és a csapathoz képest nem játszott rosszul, kár hogy Aratót nem verte meg.

Miklós: 2 győzelem, Teljesítette a magától előre elvárt eredményt  (ezek szerint Andrásik Ilona 44 % -ától előre megijedt), Raffael ellen nagyot küzdött. Ilona játékával nem tudott mit kezdeni.

Andris: 0 győzelem. Sajnos rossz napot fogott ki, nem hevert ki teljesen egy betegséget, így hiába küzdött, nem sikerült 3 döntő szett közül egyet sem nyernie. Viszont Sági ellen egyedül ő tudott hozni egy szettet. Ha kettőt összekapar, akkor tudtunk volna pontot menteni.

Tamás: 3 győzelem, Hoztam, ami elvárható volt tőlem. Ilona játéka kellemetlen, de én nekem főleg ezen a kiszámítható asztalon nem okozott túl nagy problémát. Volt két döntő szettem, a vesztett 4 szettem sajnos simán elment, de a nyert szettjeim Arató és Raffael ellen alapvetően magabiztosak voltak, főleg a döntők - emlékeim szerint.

Osztályozni nem fogok. Várom a szavazatokat. :-)

Szerző: morocz_tamas  2012.11.12. 22:58 4 komment

A Pénzügyőr SE leszámolt velünk, Tomi még csak-csak, el-elgyengélkedett, a többiek osztályozhatatlan, minősíthetetlen teljesítményt nyújtottak:

Tomi 2 győzelem (3-as alá)
Andris 1 vagy 2 győzelem (1-es) - már nem is tudom
Miklós és Zoli 0 győzelem (1-es 1-es)

Nem emlékszem ennyire csapatszinten gyengélkedő SZÜV-re :(

Szerző: Dzsala elnök  2012.10.31. 10:14 8 komment

Címkék: pénzügyőr bp2

BKV Előre SC II.- SZÜV ASE I. 8 : 8

Nem sok reménnyel érkeztünk az otthon félelmetes BKV otthonába, de ennek ellenére végig kiegyenlített meccsen (minden 4 meccs után döntetlen volt az állás!) megmentettünk az egyik pontot. Ez már azért is volt váratlan, mert Miklós váratlan vereséget szenvedett Kálmántól, és 2 meccsel a vége előtt 8 : 6 volt oda úgy, hogy Miklós játszott Visinyánszkyval (soha nem verte meg). Az utolsó meccsre azonban összekapta magát, és győzelme azt jelentette, hogy legalább az egyik pontot elhoztuk!

Tomi (5): Najó 5 alá, mert az első három megnyert meccse után már-már láttuk a még bravúrosabb 4 partit tőle. Sajnos Czirják elkapta a végén.

Andris (4): Talán nem volt szerencsés, hogy Visivel kezdtem, döntő szettben elment az a meccs, a többit simán hoztam. Összességében nem vagyok elégedetlen a három meccsel.

Zoli (5): Hozta a kötelezőt, és Visit és Pölczöt is nagyon megszorongatta (döntő szett volt mindkét meccs), jól játszott, és vigyázott arra, hogy nehogy kettőt nyerjen, mert akkor kikaptunk volna :)

Miklós (3): Gyalázatos teljesítményét 3-asra javította az utolsó meccsen elért győzelmével, ami pontmentést ért.

Az ellenfél sportszerű volt, mint mindig, a terem olyan volt, mint szokott (levegőtlen, furcsán gyors asztalokkal).

Szerző: groschan  2012.10.26. 12:13 1 komment

Az elmúlt két meccsen úgy nyertünk mind a kétszer, hogy Zoli egyetlen meccset sem hozott. Előtte viszont nyert kettőt, és mégis kikaptunk... A következtetés egyértelmű: minél rosszabbul játszik Zoli, annál jobban megy a csapatnak! Ezért ő a kabalánk :)

Kőbánya SC II. - SZÜV ASE I. 5:11

Mindenki ötöst kap, Tomi meg én azért, mert 4-et nyertünk, Miklós azért, mert a 3 tőle jó, Zoli meg mert a kabalánk :)

SZÜV ASE I. - KFKI Petőfi SC III. 10:6

Itt Tomi 4-est kap, mert szenvedve nyert csak hármat, a többiek 5-öst.

Szerző: groschan  2012.10.23. 15:42 2 komment

Miki SE II. - SZÜV ASE I. 9 : 7

Legerősebb felállásával mindenkire veszélyes a Miki gárdája, de azért reménykedtünk benne, hogy pontot, vagy pontokat tudunk elcsenni tőlük, elvégre először a szezonban a legerősebb felállásunkban tudtunk kiállni. Sajnos azonban hiába nyertünk meg ötből öt döntő szettet, ez is kevésnek bizonyult.

Andris (4): Fogcsikorgatva vertem (nem kis szerencsével) Vikit és Csánki Ferit is, a hiszti miatt csak 4-est adok magamnak a három győzelem ellenére is.

Zoli (5): Zoli nagyon jól játszott, szoros csatában nyert Puskás és Csánki ellen is, Lakatos Andit pedig nagyon megszorongatta, két szettlabdája is volt a 2-2-höz! Remek játéka is kevés volt azonban, mert...

Miklós (3): Miklós nem tudta megverni csak Csánkit (őt is nehezen), és

Tomi (2): Tomitól többet vártunk, mint egyetlen győzelem.

Kevesen múlott a meccs, talán éppen a beíráson, mert hiába ravaszkodtunk, az ellenfél túlját az eszünkön, nem az eltervezett sorrendben játszottunk az ellenfelekkel.

Mindent összevetve az ellenfél megérdemelten nyert elsősorban hölgytagjainak remek játékával. Gratulálunk nekik!

Szerző: groschan  2012.09.27. 16:10 1 komment

Címkék: miki szüv1

SZÜV ASE I. - Kispest SE III. 9 : 7

Múlt héten Tomival is kikaptunk, most viszont nélküle nyertünk, megvan az első győzelem! Lassan gyanús is kezd lenni, hogy a szülői értekezleteket az ellenfélek kartellje rakja mindig keddre...

Mindenesetre nem túl jó előjelekkel kezdtük a meccset, úgy volt csak hárman leszünk. A kettes csapatunkat ért sorozatos sorscsapások miatt úgy alakult, Levi mégis játszhatott nálunk, így nagyobb önbizalommal vágtunk bele a meccsbe, amit jó játékkal és a legkisebb különbséggel (lényegében minden megnyerhető meccset megnyerve) hoztunk. Végre jól játszott a csapat!

Andris (5): Négy győzelem, Barna ellen nagyon nehezen, jól játszott. Szerintem nagyon küzdöttem, szét is vertem a kezem egy fonák pörgetés helyett az asztalon :)

Miklós (5): Bravúros győzelem Nógrádi ellen, Veress Barnával ugyan nem bírt, de így is remek teljesítmény!

Zoli (5): Jól játszott, és nagy csatában hozta a két meccsét, nagyon kellett a meccs megnyeréséhez!

Levi (4): Kicsi híja volt, hogy végre meccset nyert, Bors Bence ellen 1-0 és 9-2 is volt az állás, sajnos utána vérszemet kapott az ifjú titán, Fenyvessy ellen elment az első két szett, és utána hiába rakta össze a játékát Levi, a döntő szett nem jött össze.

Az ellenfél nagyon sportszerű volt, a szoros meccs ellenére nem volt semmi attrocitás, ilyen meccseket szeretnénk máskor is játszani!

Szerző: groschan  2012.09.21. 14:04 Szólj hozzá!

Címkék: kispest szüv1

Sajnos, bár szoros szettekben, de Miklós idegenben 3-1 arányban alulmaradt a remek napot kifogó Szőke Zoli ellen a második bajnoki meccsen, így a szezon legfontosabb meccsét elbuktuk (a mérkőzést egyébként 10-6-ra a Szufla nyerte, de ez mellékes :) ).

Andris (3): Bár hármat nyertem, a végén (igaz már tét nélkül meccsen) csúnyán kikaptam Szőke Zolitól.

Tomi (3): Tomi három döntő szettet is játszott, sajnos kettőt is elbukott két ponttal, ezért ez most csak hármas.

Miklós (1): Elvesztette az egyetlen fontos meccset a szezonban, így hiába győzött Csaba ellen, az csak szépségtapasznak volt jó.

Levi (3): Sajnos meccset nem tudott nyerni az erős ellenfelek ellen, de egyetlen nyert szettért csak hármas jár.

Szerző: groschan  2012.09.21. 13:45 Szólj hozzá!

Címkék: szufla szüv1

SZÜV ASE I. - Puskás DSK 0 : 16 jn.

Nem tudtunk kiállni sajnos az első meccsre, talán legjobb felállásunkban otthon lett volna sansz, bár Tomi semmiképp sem ért volna rá, szóval inkább nem. Az ellenfél nagyon sportszerűen lejátszotta barátságosban, igy 11-5-re nyertek.

Szerző: groschan  2012.09.21. 13:39 Szólj hozzá!

Címkék: puskás szüv1

Megvolt a közgyűlés is, akit érdekel, elolvashatja a mellékelt linkeken:


jegyzőkönyv 1. oldal

jegyzőkönyv 2. oldal

jelenléti ív

Szerző: groschan  2012.06.28. 20:55 2 komment

1. 2002 Római ASE II. Takács L. 81 László I. 78 Domokos R. 74 Czina L. 65 298
2. Szufla SE III. Dohóczki T. 99 Tóth D. 62 Szőke Z. 57 Bundula Cs. 51 269
3. Honvéd Zrínyi SE II. N. D. Khanh 89 Lucz P. 89 Ph. X. Thao 66 T. V. Tan 35 279
4. ABC Centerline SE II. Padla L. 66 Szűcs G. 65 Papp N. 60 Molnár L. 42 233
5. Pestújhelyi SC V. Kapuszta Cs. 76 Szabó A. 62 Molnár F. 55 Pató G. 43 236
6. BKV Előre SC II. Visnyánszky M. 67 Czirják G. 64 Pölcz E. 62 Kövér P. 31 224
7. Asztalitenisz Baráti Kör III. Mihályi A. 61 Mucsina I. 50 Sélley F. 42 Magyar M. 33 186
8. SZÜV ASE Pölöskei A. 73 Mórocz T. 61 Kollát M. 36 Bartha Z. 23 193
9. Lendület SE-Ybl Tervező Varga J. 82 Bándy B. 57 Molnár L. 35 Galamb I. 12 186
10. ESMTK Gárdai Cs. 56 Szabó J. 54 Kirchmayer R. 49 Sághi J. 44 203
11. Pénzügyőr SE VIII. Tóth A. 59 Brunner V. 47 Kardos Gy. 41 Balogh J. 33 180
12. Kőbánya SC IV. F. Keating 79 U. Rohlfs 40 Szilágyi T. 39 Szilágyi L. 12 170
13. Állami Nyomda SK III. Palágyi T. 58 Benyhe I. 50 Jászay L. 49 Hídvégi L. 7 164
14. KFKI Petőfi SC III. Vecsernyés P. 52 Bottyán L. 49 Lovassy L. 38 Keresztúri A. 26 165
Szerző: Dzsala elnök  2012.05.16. 08:09 1 komment

Címkék: bp2

süti beállítások módosítása